Legendák
* Szent László Torda mellett harcolt a kunokkal. A túlerővel szemben azonban vissza kellett vonulnia a hegy irányába, de a kunok üldözőbe vették a magyar sereget. Szent László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott; ebben a pillanatban a hegy kettéhasadt. (Szent László lovának patkónyomai a hasadék felett állítólag ma is látszanak.)
* A Tündérvár nevű barlangban tündérek laknak. Szent György-nap éjjelén megnyílik a barlang, akkor hordják ki a tündérek a kincseket.
* Balika (vagy Balyka) román betyár, aki II. Rákóczi Ferenc híve volt, az itteni barlangokban bújt el a szabadságharc alatt a labancok elől.
Leírás
„A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli. ”
– Jókai Mór: Egy az Isten
III. Endre király 1291-ben tordai kereskedők részére kiállított kiadott kiváltságlevele említi először Thorda hasadékja néven, később Torda Hasadéka és Torda-hasadék neveket használták 1767-től, majd 1804-től a Tordai hasadék név terjedt el és használatos ma is annak ellenére, hogy történetileg és logikai szempontból helyesebb a Tordahasadék alak.
A kb. 2 km hosszú szakadékon az Aranyosba ömlő Hesdát-patak folyik át. A hasadék két oldalán Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, ezen sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van, ezek közöl a legnagyobb a Porlik-barlang (75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas.
Hasadék kijárata
Balikalyuk (barlang)
Hesdát patak
Függőhíd
Menedékház a hasadék bejáratánál
|