Macskarománc


Párzani hívja az éjszaka csendje,
kandúr dúrba zengi a macska dalát.
Setten a fűben, nyivákol a kertbe:
messzire szálló macskaszerenád.

Furcsa a hangja és futkos a háton,
de bátor a hím, mert hajtja a tűz.
Hagyná már abba, mert ebbe találom
azt a zenét, mi pokolba elűz.

A kis cicalány lassan odacsusszan,
boldog a kandúr, mostmár enyeleg.
Egyik alant, míg másikuk fent van:
így készül el itten a macskagyerek.

Szűnik a zaj, mert jól kidögölve
elmúlik a hév, elszáll a románc.
Én vagyok az csak, ki nézi röhögve
hogy tisztul az udvar és halkul a ház.